Bemutatkozásunk

Ha É-ról, pl. a mágocs-nagyhajmási, gyönyörű kilátást nyújtó útról tekintünk a Mecsek kéklő tömege felé, előttünk 20 km szélesen terpeszkedik a Hegyhát, kulisszaszerűen egymás mögött sorakozó hátaival. Festői, látszólag néptelen tájkép, széles fennsík, csupa egyforma magas hát. Csak éles szemű megfigyelő veszi észre, hol húzódnak meg a falvak; valamennyi a láthatatlan völgyekben bújik meg, itt-ott egy templom tornya ágaskodik föl - lábujjhegyen - vagy a kertekből emelkedik árulkodón csupán a fák teteje. Ha viszont É-nak vagy K-nek tekintünk, az előtér sárgászöld tömegei mögött, a fennsík alatt kékeslia fátyolban megpillantjuk a mélyebb tájakat.

(Kogutowicz Károly: Dunántúl és Kisalföld írásban és képekben II. Szeged, 1936. 137.)

A folyóvölgyek, dombságok és hegységek által szabdalt Mecsekhát tagolt vidékét nehéz kisebb természeti tájegységekre bontva tárgyalni, ám a Mecsek-vidék elnevezése, amelyen általában Kelet-Mecsek északi előterét értjük, mégis sajátos jellemzőkkel bír. Alapvetően patakok, természetes vízfolyások és források határolják, és a Völgységi-patak, valamint a Baranya-csatorna vízgyűjtőterületetéhez tartoznak, területét pedig átszeli a Szalatnaki- és a Kozári-patak valamint a Kisvaszari-vízfolyás. A Hét Patak Gyöngye Natúrparkhoz tartozó nyolc település tehát egy nagyobb táj, a Mecsekhát szerves részét alkotta, ám azon belül a természetes vizek által körbeölelt önálló térségként is értelmezhető.

A Hét Patak Gyöngye Natúrparkot létrehozó települések reményei szerint a Natúrpark hozzájárulhat a térség gazdasági és társadalmi fejlődéséhez, az egyes falvakra jellemző mezőgazdaság és kézművesség modern alapokon való megújításához és ezzel a biodiverzitás megőrzéséhez. Az elmúlt években egyre nagyobb teret nyerő közgazdasági filozófia, az Ernst Schumacher nevéhez fűződő decentralizálás és sokszínűség, ezen túl pedig a humántőke értékként kezelése vezetett el oda, hogy ma ismét vonzóvá vált falun élni, ahol nevelés, képzés és innovatív kísérletezés révén a helyiek olyan életminőséget alakítanak ki a maguk számára, ami vonzó a külső szemlélőknek, a turisztikára és kézművességen és biotermékeken alakuló kisvállalatok és családi gazdálkodások számára. A cél a táj és ember egységben való kezelése és hagyományos jellegének, valamint értékeinek a megőrzése és fenntarthatóvá tétele.

Faluvezetők, civil önkéntesek, helyi értelmiség, a gazdaság szereplői, valamint különböző tudományágak (néprajz, földrjaz, történelem, szociológia, agrártudomány, hidrológia stb.) képviselőinek a feladata annak a tudásnak a felgyűjtése és rendszerezése, amelyből érthetővé válik, hogy az elmúlt évszázadokban miként éltek az itteni emberi közösségek harmóniában a környezetükkel, és formálták azt úgy kultúrtájjá, hogy közben a természeti tőkét mindvégig megóvták és továbbadták a következő nemzedékeknek.

A térség egyik legfontosabb jellemzője - miképp az Kogutowicz Károlynál is olvasható - a rendkívüli szabdaltság és felszíni sokszínűség. A valamikori egységes dombság a pleisztocén kor után széttöredezett, a kelet-nyugat irányú völgyek déli irányba néző lankásabb oldalai pedig kedveztek az emberi megtelepedésre. Az erősebb besugárzás a melegigényes kultúrnövények számára is előnyös volt, a völgyekben kialakuló patakok pedig az élethez nélkülözhetetlen tiszta vízbázist biztosították.

A Natúrpark területén alakult ki Magyarország egyik legsűrűbb völgy- és vízhálózata. Ez annak ellenére igaz, hogy az itteni patakok általában kis vízhozamúak, aszály idején gyakran kiszáradnak. Mivel azonban a tájat határoló Völgységi-patak és Baranya-csatorna több mint ezer négyzetkilométeres vízgyűjtő-területtel bír, az innen szállított vízmennyiség generációkon keresztül meghatározta az itteni lakosok életformáját. Árterek, láposok, legelők és gyümölcsösök váltották egymást, a vízfolyások mellett pedig gyakran létesítettek halastavakat is, hogy a böjti időszakra biztosítani tudják a szükséges állati fehérjét. Ezeknek a patakoknak csak a 20. századi kartográfia adott állandó nevet, korábban minden faluban másképp nevezték a vízfolyások különböző szakaszait. A Szalatnaki-patakot például Magyaregregyen Ciklődi-csörgének, Kárászon Petrőci-csörgének, Szalatnakon Malomároknak, Ágon Szaloknai-pataknak, Alsómocsoládon Szaloknai-ároknak, Csikóstötösön Hábi-víznek nevezték. A Szaloknai-patak szóöszetételben Szalatnak régi tájnyelvi megfelelője maradt fenn, a Hábi-víz névalak pedig a török alatt elpusztult Háb falu emlékét őrzi.

A szabdalt tájnak köszönhetően a 13. században rengeteg apró falu jött létre ezen a vidéken. Valószínűleg kolonizáció révén, az állataik legeltetése során hatoltak be a telepesek erre a zegzugos területre. A rendkívüli adottságok sokoldalú művelést tettek lehetővé. Ennek bizonyítékai a falunevek, például a Natúrparkban fekvő Gerényes, illetve a határában levő Sásd és Komló. Más településnevek alapján az is látható, hogy a középkor embere miként élt a természet adta lehetőségekel: Kapás, Nyerges, Tékes (telek-talán trágyázott föld jelentésű lehetett), Tézsla (ökrös fogatnál a pótrúd), Tarós (talán a tarlóból) vagy éppen Vaszar (vas salak vagy feketeszurok). A természeti, termőhelyi sokféleség az alapja volt a kistáji specializációnak, és ez, valamint a hegység és a mezőgazdasági termőtáj adta évszázadokon keresztül az alapját a falvak közötti árucserének. Erre utalnak az itt elhelyezkedő vásáros helyek, amelyek nyugatról haladva, Vásársodombótól, Márén át egészen Szászvárig ölelték körbe a Mecsek-vidéket.

A középkori ember igyekezett a vizek mentén megtelepedni. Erre példa a Széki-víz bal partján fekvő Kaposzekcső és vele szemben elhelyezkedő, jobb parti Csikóstöttös helyzete is. A régi térképeken látszanak a lecsapolás előtti állapotok, és ezt bizonyítja, hogy ezek a falvak a vizes területekre benyúló földnyelveken jöttek létre.

A késő középkorban azonban máig tisztázatlan okokból megkezdődött a legkisebb falvakból való elvándorlás, és ezt a falupusztulást a török kor jelentősen felgyorsította. A Vaszari-erdő mélyén fekvő Ábel, Bágyon, Köszvényes, Kompoltfalva, Leánykő (vagy Kőfő), Meszes, Malafalva és más középkori települések ezekben az évtizedekben tűntek el örökre, és borítja sűrű erdő a helyüket. Az elhagyott kultúrtájon ekkor újra dúsabb vegetáció jött létre, ami a 18. századra már ősi és természetes környezetnek hatott a vidéket újra benépesítő magyar és német telepeseknek.

Az új jövevények ezért erdőirtással kezdte a Mecsek előterében levő "Újvilág" meghódítását, és nekik köszönhetően egészen a 20. század közepéig folyamatosan nőtt a kultúrtáj aránya. Az emberi művelés újra eljutott a magasabban fekvő területekig. Az egyházi és világi uradalmak telepei eltűntették azokat a területeket, amelyek korábban rablók és betyárok búvóhelyének számított. A fátlanság a két világháború között volt a legszélsőségeseb, a szántók aránya ekkor minden korábbi értéknél magasabb szinten állt. Az 1960-as évektől az újabb drasztikus életmódváltással ismét egy erdősödés és egy ezzel összefüggő pusztásodás vette kezdetét, melynek következtében a szántók területe lecsökkent, a legelők elvadultak és az erdő ismét birtokba vette a műveletlenül hagyott parcellákat, így alakult ki a ma is látható tájkép.

A Natúrpark látványához szorosan hozzátartozik az erdős táj, alátámasztva Kiss Z. Géza évtizedekkel korábbi találó mondását, mely szerint "Baranyai embörnek erdő a subája". A modern kori erdősödés révén újra megjelentek a sűrűbb, vadregényesebb mozaikfoltok, míg eltűntek a középkori eredetű irtásrétek és szántók. Az új helyzet azonban feltértékeli az erdőgazdálkodást és a hozzá kötődő turizmusból fakadó bevételeket. Ezért rövid távon az erdős területek további növekedése várható. Az így kialakuló "erdőrezervátumban" a régi tájhasznosítási gyakorlatokról érdekes turisztikai táblák, tanösvények tájékoztatják a látogatókat, ám ez nem mehet a természeti sokszínűség rovására, ezért egy szint fölött már nem növelhető, sőt, inkább az eredeti állapot visszaállítására kell törekedni, ugyanis ma már itt is csak a vegetáció alig ötven százaléka mondható természetközelinek. A legeltető állattartás újraélesztése magával hozná a kaszálók és rétek megjelenését, a hazai tájjellegű csümölcsök iránti igény pedig a kertek újratelepítését eredményezné. Mindez nagyban növelné a turisztikai vonzerőt, segítené a Natúrpark ökológiai egészségének megőrzésében és támogatná az itt élő agrár-, turisztikai és kézműves vállalkozások fenntarthatóságát. Mindez jól elférne a horgászat iránt lelkesedők, az erdők és nehéz terepek iránt vonzódók igényeinek a kielégítése mellett, és tovább erősítené a biodiverzitást a tájon.

A Natúrpark egy óriási lehetőség az itt élők számára: lehetőséget ad a környezettudatos közösségi életmód és értékrend megteremtésére és ezzel olyan javakat állít elő, amelyek idevonzzák távolabb vidékről, különösen a nagyvárosokból azt a réteget, amely éppen ezt hiányolja a rohanó mindennapjaiból. A Natúrpark ezzel mintát is adhatna, hogy miképpen lehet apró lépésben átformálni a szemléletünket, a világról valamint saját magunkról alkotott képet. Így leszünk képesek megérteni, hogy mit jelent a "The Small is beautiful", azaz a "A kicsi szép" világszerte teret hódító jelmondata.